2022. szeptember 1-jén indult Magyarországon a PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies – Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Program) felmérés második ciklusának adatfelvétele. Ebből az alkalomból került sor 2022. szeptember 7-én a GINOP-6.2.1-VEKOP-15-2015-00001 azonosító számú „Részvétel az OECD Felnőttek Képesség- és Kompetenciamérése Programjában (PIAAC)” elnevezésű kiemelt projekt „PIAAC felmérés Magyarországon” című rendezvényére a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalban. A sajtónyilvános rendezvényen a PIAAC felmérés szerepét és céljait, valamint az induló adatfelvételi időszakkal kapcsolatos tudnivalókat bemutató előadások hangzottak el.

Az esemény résztvevőit Dr. György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára köszöntötte, aki elmondta, hogy a projekt a tudásalapú társadalom megteremtésének céljához illeszkedik. Segít megismerni a munkavállalók képességeit, ezáltal célzottabb képzések, szakképzés és felsőoktatás kialakítását teszi lehetővé a program.

A rendezvényt Csontos Dávid, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal általános és projektirányitási elnökhelyettese nyitotta meg. Elsőként dr. Jánszky Ágnes, a Pénzügyminisztérium Európai Uniós Stratégiai Főosztályának főosztályvezetője mutatta be az OECD szerepét és a PIAAC felmérés jelentőségét Magyarország számára, majd Zoltán Katalin, a PIAAC irányítótestületének társelnökének beszámolója következett a PIAAC felmérés jövőbeli fejlesztésével kapcsolatos tervekről. Bari Dóra, a projekt szakmai vezetője a PIAAC megvalósítóit, a felmérés felépítését, valamint Magyarországnak az előző ciklusban elért eredményeit ismertette, Janák Katalin, a Központi Statisztikai Hivatal Életminőség-statisztikai Főosztályának főosztályvezetője pedig a most indult adatfelvételi időszakkal kapcsolatos tudnivalókról, többek között a mintaválasztásról és a terepmunka folyamatáról tartott előadást.

A felmérést Magyarországon a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a Pénzügyminisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal konzorciumi együttműködésben valósítja meg. Magyarország 2016 és 2021 között a kutatás első ciklusában is részt vett. A PIAAC felmérés második ciklusában több mint 30 ország vesz részt. A reprezentatív felmérés során statisztikai módszerekkel véletlenszerűen kiválasztott 16 és 65 év közötti felnőtteket keresnek meg, akik először egy demográfiai háttérrel, tanulmányokkal, foglalkoztatottsággal, a hétköznapokban és a munkájuk során használt készségeikkel kapcsolatos kérdőívet töltenek ki, majd az olvasási és számolási készséget, illetve az adaptív problémamegoldást vizsgáló, életszerű feladatokat oldanak meg tableten. A felmérésben való részvétel önkéntes, a résztvevők személyét nem lehet azonosítani, a megadott információkat pedig kizárólag statisztikai és kutatási célokra használják fel. A felmérés második ciklusának eredményeit várhatóan 2024 végén hozzák nyilvánosságra.